vissza

1956 - Miért nem segített Amerika ?

Az 1956-os magyar forradalom idején sokan reménykedtek a Nyugat beavatkozásában, mindenekelőtt az USA-tól várva fegyveres segítséget. A segítség elmaradásának több oka is volt, de a legfontosabb: a Szovjetúnió erőfölénye a hagyományos fegyverzet terén.

A 2.vh. befejezése után az amerikai, brit és francia hadsereg jelentős részét leszerelték, a Szovjetúnió viszont továbbra is igen jelentős erőket tartott fegyverben,1950-ben pl. még mindig 2,5 millió katonát és 9000 repülőgépet.

Harckocsiban, ha lehet, még elsöprőbb volt a szovjet fölény. 1945-ben havonta kb. ezer tankot gyártottak, és bár a háború befejezése után ez a szám értelemszerűen jelentősen csökkent, de a szovjet stratégiai tervezők - az amerikaiakkal ellentétben - a harckocsinak továbbra is kiemelt jelentőséget tulajdonítottak. Még a nyolcvanas évek végén - sok tízezer T-34-es leselejtezése után - is 51 ezer szovjet tank állt szemben a NATO 23 ezer harckocsijával.

A nyugati stratégák számításai szerint egy átfogó szovjet támadás esetén Nyugat-Európa elfoglalását nem lehetett volna megakadályozni másként, mint atomfegyver bevetésével.

Az atomfenyegetéssel azonban csínján kellett bánni: Azt tényleg csak a legvégső esetre, a nyugat-európai szovjet invázió esetére tartogatták. Éppen ezért Truman a koreai háború (1950-53) legnehezebb perceiben is kizárta az atomfegyver bevetését, és leváltotta ehhez ragaszkodó főparancsnokát, McArthur tábornokot. Érvelése szerint
az atomcsapások szükségtelenül eszkalálták volna a háborút, és minden bizonnyal kiváltották volna a Szovjetúnió beavatkozását (ebben az időben már szintén rendelkezett atombombákkal), talán nem csak Koreában, hanem Nyugat-Európában is.

Truman szerint a koreai háború egyébként is mellékhadszíntér volt - "rendőri intézkedés"-nek nevezte -, Európát tartotta a legveszélyesebb terepnek, az igazi összeütközés legvalószínűbb helyszínének.
Európát, de nem Kelet-Európát. Amikor a magyar forradalom kitört, kiderült, hogy az USA-nak nincs kidolgozott stratégiája egy ilyen esetre, egyszerűen elképzelhetetlennek tartották, hogy a "rab nemzetek" valamelyike képes lenne ilyen nagyméretű nemzeti felkelésre...

Pedig, lett volna ok egy ilyen stratégia kidolgozására. Amikor ugyanis Hruscsov az SZKP XX. Kongresszusán - 1956 februárjában - meghirdette a sztálinizmussal való nyílt szakítást, olyan lavinát indított el (kis- és középkáderek százezreinek elbizonytalanodása mellett óriási zavar keletkezett a felső vezetésben is - a SZU-ban és a "népi demokráciákban" is), amely (fölkészültebb amerikai hozzáállás mellett) talán egy-két megszállt állam elengedését is lehetővé tette volna. (Nem véletlen, hogy október 28-án még a be nem avatkozás mellett döntött a Politbüro, és az sem, hogy Hruscsov a 31-ére megváltozott hangulatban is szükségesnek tartotta kikérni nem csak a VSZ-államok vezetőinek, de még Tito-nak és Mao-ce Tung-nak a véleményét is a beavatkozásról.)

De a koreai háború presztízs- és embervesztesége miatt az Egyesült Államokban nem volt alkalmas a közhangulat egy újabb jelentős konfliktusba való keveredésre. Részben ugyanezen okok miatt nem vállalt szerepet az USA a magyar forradalommal egyidőben zajló szuezi válságban sem.
Viszont e két esemény tanulságai (a Szovjetúnió erőteljes fellépése és térnyerése) jelentősen járultak hozzá, hogy az Egyesült Államok újra határozottabban vállaljon szerepet a nemzetközi politikai küzdőtéren.
A következő években az USA fokozatosan egyre mélyebben merült a vietnámi polgárháború eseményeibe, de erősítette katonai jelenlétét a Földközi tengeren is, amelynek köszönhetően az 1967-es közel-keleti válságban már teljes mellszélességgel állhatott ki Izrael mellett (amikor a Szovjetúnió beavatkozással fenyegette meg a zsidó államot, a földközi tengeri amerikai flotta riadókészültségbe helyezése visszavonulásra késztette Moszkvát).