Fordulópont a csendes-óceáni háborúban - a Midway-i csata - 1942 június 4-7.
(2007.05.05.)

Már 1942. májusában, a Korall-tengeri csatában bebizonyosodott, hogy az amerikai flotta 1941. decemberi Pearl Harbour-i tönkretételének jelentősége kisebb, mint eleinte gondolták. Az akkor megmenekült két repülőgép-hordozó (nem voltak a támaszponton) vezérletével ugyanis az amerikaiak visszavonulásra késztették az Új Guinea délkeleti tengerpartján fekvő Port Moresby elfoglalására készülő japán erőket (innen már Ausztráliát is elérték volna a japán repülők).

Ezzel együtt a Csendes-óceáni japán császári flotta még mindig jóval erősebb volt az amerikainál: 10 repülőgéphordozójukkal szemben az USA csak hármat tudott fölvonultatni (a hatból ennyi tartózkodott a Csendes-óceáni térségben), az egyik (Yorktown) ráadásul erősen sérült állapotban volt (a japánok úgy tudták, hogy el is süllyedt a Korall-tengeri ütközetben). Az amerikai vezérkar tudta, hogy hamarosan újabb japán támadás lesz, csak az a kérdés, hogy hol. Számításba jött Hawaii, Alaszka, de nem tartották kizártnak a Panama csatorna, vagy az USA csendes-óceáni tengerpartja elleni támadást sem (!). Végül egy elfogott rádióüzenetből (az amerikai kódfejtőknek már korábban sikerült megfejteni a japán titkosítást) világossá vált számukra, hogy Japán következő célpontja a Midway-szigetek.

Noha a japán inváziós erőknek végül le kellett mondani a Korall-tengernél bevetett két repülőgép-hordozóról (az egyik erősen megsérült, a másiknak a repülőgépei fogytak el), így is félelmetes flotta indult útnak Isoroku Yamamoto admirális parancsnoksága alatt:
4 nagy repülőgép-hordozó 305 repülőgéppel (179 bombázó és torpedóvető, 126 vadászgép), plusz két könnyű (19 bombázó és 12 vadászgéppel) plusz 2 felderítő-hordozó (28 felderítő repülőgéppel),
11 csatahajó
12 cirkáló,
46 romboló,
3 tengeralattjáró-vadász,
4 aknaszedő,
16 nagy és 6 mini tengeralattjáró,
23 kisegítő hajó (üzemanyagszállítók és egyéb ellátóhajók, járőrhajók, stb.)
végül 12 csapatszállító hajó 5000 emberrel a támaszpont megszállásához.

A velük szemben fölvonuló amerikai erők kötelékébe (Chester Nimitz admirális parancsnoksága alatt) a következő egységek tartoztak:
3 nagy hordozó (sikerült a Yorktown-t is megjavítani és csatarendbe állítani)
98 bombázó és torpedóvető, 79 vadász és 56 felderítő-bombázó repülőgéppel,
8 cirkáló,
15 romboló,
19 tengeralattjáró,
4 kisegítőhajó (olajszállító).

Az összehasonlítás első ránézésre elsöprő japán fölényt mutat. Valójában azonban a csatahajók és rombolók számában mutatkozó óriási különbségnek már nem volt olyan jelentősége mint akár egy évtizeddel korában lett volna. Pearl Harbor és a Korall-tengeri csata után nyilvánvalóvá vált, hogy innentől a tengeri ütközeteket a hordozókról felszálló repülőgépek döntik el, és itt nem volt olyan nyomasztó a japán fölény, a midway-i támaszpont 76 gépét is beszámítva pedig gyakorlatilag egyenlő erőkről beszélhetünk.

A csata sorsának alakulását nagyban befolyásolta, hogy az amerikaiak végig információs előnyben voltak: Ők tudtak a japán flotta közeledéséről, és felderítő gépeik már a csata elején megtalálták a japánok fő csoportosítását (3 hordozóval), míg a japánok számára csak lassan vált világossá, hogy jelentős amerikai erőkkel állnak szemben, és felderítő gépeiknek csak a kisebb amerikai csoportosítást sikerült megtalálniuk (Yorktown hordozó és kísérői).

Az amerikaiak a június 4-e reggelén a támaszpont bombázására indult japán gépeket is időben észlelték, az ő gépeik is a levegőbe emelkedtek. Vadászgépeik azonban nem sok kárt tudtak tenni a japán bombázókban a kísérő japán vadászgépek miatt. A támaszpont japán anyahajók ellen indult bombázói sem jártak sikerrel: a hordozók és kísérőhajóik zárótüzében, a fürge japán vadászgépekkel a hátukban a támadó gépek szinte egytől-egyig megsemmisültek, egyetlen bomba és torpedó sem talált célba.

Ugyanígy jártak az amerikai anyahajókról felszálló első támadó hullámok is. (A japán Mitsubishi "Zero" vadászgépek gyorsabbak és fordulékonyabbak voltak, mint a páncélozott amerikaiak.)

Amikor a 9.30-kor érkezett támadóhullámokat a japánok megsemmisítették, készülődni kezdtek az amerikai hajók elleni támadásokra. A vadászgépek engedélyt kaptak a túlélők utáni kutatásra - a japán parancsnokok egy, legfeljebb két amerikai hordozót tudtak elképzelni a térségben, nem hitték, hogy ilyen hamar jöhet az újabb támadás. Ezért lehetett ilyen sikeres a 10.30-kor érkező újabb három bombázóhullám: 5 perc múlva három japán hordozó (Akagi, Kaga, Soryu) is hatalmas lánggal égett. (A hordozók fedélzete fából készült a súlycsökkentés - nagyobb menetsebesség - érdekében, így viszont általában két-három bombatalálat elég volt harcképtelenné tételükhöz.)

Bár a Hiryu-ról induló bombázóknak sikerült súlyosan megrongálniuk a Yorktown-t (másnap egy japán tengeralattjáró el is süllyesztette), az Enterprise és a Hornet repülőgépei estére a Hiryu-t is megtalálták és harcképtelenné tették. Yamamoto a súlyos veszteségek hatására kénytelen volt lefújni a Midway-szigeteki támaszpont invázióját és elrendelni a visszavonulást.

A csata fordulópontot jelentett a csendes-óceáni háború menetében. A japán erőfölény (és az ebből fakadó kezdeményezőkészség) megszűnt, fokozatosan az USA került előnybe és megkezdte a japánok lépésről lépésre történő visszaszorítását a térségben.