Az északi háború (1. rész)

A narvai csata

"Seremetyev lovasezredei a folyónak szorulva, Weide paliszádjai és az erdõ közt álltak. Arcukba hóforgatag csapott, a hátuk mögött a Narva bömbölt. Az erdõ félelmetesen zúgott. Ott álltak nem értve, nem látva semmit sem. Jobbról, a messzeségbõl egyre sűrűbben dörögtek az ágyúk... Egészen közel, a sáncokon puskatűz, kiáltozás kezdõdött, olyan halálordítás, hogy a bojárgyerekek haja az égnek meredt a süveg alatt.
...
Az erdõben egy ágyú elbömbölte magát. ... S egyszerre csak - jobbról, balról, elölrõl - puskaropogás. Borisz Petrovics körülnézett, hogy a parancsot kiadja: Kardot ki, elõre, Isten nevében". De vezényelni nem volt kinek, csak a lovak fara látszott... "Elvesztünk, elvesztünk, meneküljetek a folyón át!" - kiáltotta ezernyi hang. ...
Bömbölés, vad rikoltozás... Fölszegett lófejek, borzas sörények, hólepett hátak hullámzó tömege vágtatott a folyó felé.
...
A csatamezõt elborító hóvihar a svédekre talán még veszélyesebb volt, mint az oroszokra. A támadó hadoszlopok között megszakította az összeköttetést, a hírvivõk hasztalan hánykolódtak a hóforgatagokban, a tábornokokat és a királyt keresve. A merész terv, hogy az ellenség szárnyait heves csapásokkal megfutamítsák, seregét körülvegyék s a vár felé, a bástyák tüzébe szorítsák, nem sikerült: az oroszok derékhadát azonnal áttörték. Artamon Golovin serege rendetlenül húzódott vissza és eltûnt a hóviharban, a szárnyak viszont váratlan makacssággal védekeztek, különösen a jobbszárny, ahol a legjobb ezredek voltak, a szemjonovszkijak és a preobrazsenszkojeiek.
...
Így kapaszkodott föl Károly - fél csizmában, kalap nélkül - a tiszt jégkéreggel fedett, reszketõ, sovány lovára, megsarkantyúzta s a közeli lövések, vad rikoltások felé nyargalt.
... Váratlan közel gránátosai rendetlen tömegét pillantotta meg: mogorván álltak, fegyverükre támaszkodva s arra néztek, ahol, az összetaposott, összevérzett hó s az elesettek belefúródott teste mögött a torlaszok hegyes, ferde karói meredeztek. Mögöttük az oroszok fala hullámzott. Torkuk szakadtából kiabáltak valamit; az öklükkel és a muskétájukkal fenyegetõztek. A rohamot nyilván épp most verték vissza.
Odalovagolt a gránátosokhoz: "Kardot!" - kiáltotta, mintha puskát sütött volna el... Feléje fordultak, megismerték... Nyergébõl lehajolva kinyújtotta kezét, szétterpesztette ujjait: "Kardot!" Valaki egy kardmarkolatot nyomott a kezébe.
- Katonák! Királyotok becsülete itt van ezek mögött a torlaszok mögött... Be kell venni... Dobjátok a Narovába a mocskos barbárokat! - Fölemelte kardját, egy kürt elnyújtott hangja szólalt meg azonnal, aztán egy második, majd még több, a hóvihar mögött láthatatlanul. - Katonák, Isten és a király veletek! Elõttetek megyek... Utánam!

Elnyargalt a vérlepte havon. Mögötte zord torkok ordították: "Isten nevében!" A torlaszok mögül gyér lövöldözés hallatszott. Kiszemelt egy embert: óriás növésű orosz volt, kobakját leszegve állt a golyók szétverte torlasz résében.... Károly gúnyosan mosolyogva sarkantyúzta rá a lovát, az orosz elvadult arccal döfte a szuronyt, mint valami villát a ló szügyébe... Károly hátravetette magát a ló hátán, lecsúszva róla kiegyenesedett, és egész erejébõl az óriás mellébe mélyesztette kardját.
De ahogy lováról lepattant, megtántorodott... Körülötte ordító szájak, vascsörömpölés, rettentõ csapások... Meglökték, elesett. Nehéz csizma taposott a hátára, a hóba nyomta... De rögtön elkapták, fölemelték, elvitték...
...
Károly és tábornokai az orosz tábortól egy versztányira, egy majorban fogadták Buturlint. A svédek éppúgy, mint az oroszok, féltek a másnaptól. Becsületbõl ellenkeztek egy darabig, de aztán belegyeztek, hogy az egész sereget átengedik a Narva túlsó partjára, fegyvereiket, zászlóikat vihetik, az ágyúkat és a társzekereket nem.Zálogul azt követelték, hogy valamennyi orosz tábornokot és tisztet a majorba hozzák, a sereg aztán menjen isten hírével haza...
... Elsõül a szemjonovszkijak hagyták el a tábort, zászlóval, fegyverrel, dobszó mellett mentek át a hídon: csupa jól megtermett, nagybajuszos, komor katona. Sebesültjeiket a vállukon vitték. ... Hajnalra a negyvenötezer fõs orosz sereg maradványa éhesen, tisztek nélkül vonult vissza az úton. Ivángorod-vár bástyái néhány ágyúgolyót küldtek utánuk."

_______________

Az Alekszej Tolsztoj "Elsõ Péter" c. könyvébõl idézett fenti jelenetek a 18. század elején, a spanyol örökösödési háborúval egyidõben vívott ú. n. "északi háború" elsõ nagy csatáját idézik meg.
(Mellesleg A. Tolsztojnak ez a műve, amelyen évtizedekig dolgozott, befejezetlensége ellenére is alighanem a világ egyik - ha nem a - legjobb történelmi regénye.)

A fiatal orosz cár, I. Péter, mindent elsöprõ lendülettel vetette magát országa modernizálásának nagy munkájába. A Hollandiában és Angliában látottak meggyõzték a tengeri kereskedelem, tehát a tengeri kikötõk fontosságáról. Mivel a Fekete-tenger kikötõit a törökök, a balti tengerpartot a svédek birtokolták, elkerülhetetlennek látta az összeütközést mindkét nagyhatalommal. Miután a törökökkel vívott elsõ háborúját - többé-kevésbé sikeresen - lezárta, 1700-ban (28 éves volt ekkor) a dánokkal, és a lengyelekkel szövetségben háborút indított a balti-tengeri svéd hegemónia megtöréséért.

A svédek Péternél is fiatalabb királya, a még csak 18 éves XII. Károly azonban meglepõ határozottsággal és kiváló hadvezéri tehetséggel mutatkozott be a háborúban. Hetek alatt elfoglalta a dán fõvárost, majd néhány hónap múlva ugyanilyen váratlan gyorsasággal a svéd erõdöt, Narvát ostromló orosz sereg elõtt termett, és a meglepetés erejének, valamint fegyelmezettebb, képzettebb katonáinak köszönhetõen diadalt aratott a négyszeres túlerõben levõ orosz sereg fölött is.

folyt köv.