Az Oroszországgal kiegészülõ Európa a világ elsõ számú szuperhatalma lehet

Babucsik Péter

(2006.07.01)

Miközben a globális erőegyensúly változásait figyelő elemzések általában Kínát jelzik a világ jelenlegi egyetlen szuperhatalma, az Egyesült Államok legvalószínűbb utódaként - néha India társaságában -, Európa világhatalmi szerepéről viszonylag kevesebb szó esik. Pedig a már most közel félmilliárdos népességű Európai Úniónak a további bővülésekkel van esélye rá, hogy a világ gazdaságilag, politikailag, katonailag leghatalmasabb államszövetségévé, meghatározó jelentőségű szuperhatalmává váljon.
Különösen, ha a potenciális tagjelöltek közé Oroszországot is beleszámoljuk. Ez a lehetőség - Oroszország az EU-ban - csak első pillantásra meghökkentő, valójában - hosszú távon - nem nagyon van igazi alternatívája. Oroszországnak előbb-utóbb el kell köteleznie magát valahol, ha ki akar törni a "másodrendű nagyhatalom" szerepköréből: Erre az Európához való tartozás kínálja a leglogikusabb megoldást.

Oroszország elsősorban európai ország. Népességének óriási többsége az Urálon innen él, nyelve, kultúrája, történelme, egész identitása európai. Mindig is az volt, de Nagy Péter óta különösen, aki kifejezetten Nyugat Európa felé fordította országát: Fővárosát a nyugati határszélen építette föl (Szentpétervár), Európába küldte a nemesifjakat, hogy tudományokat és mesterségeket tanuljanak, kötelezővé tette az akkor divatos francia etikettet, európai mintára szervezte a hadsereget, a tudományos életet (Akadémiát alapított), stb...
Oroszországnak természetes helye lenne az egységes Európában, amelynek szintén szüksége van rá és nemcsak nyersanyagaira (gáz, kőolaj), de piacként is, az űrhajózásban és fegyvergyártásban felhalmozott tapasztalataira, katonai erejére is, stb...
(Mellesleg pedig a létrejövő Nagy-Európa központja nyilván kelet felé tolódna - Közép-Európa fölértékelődne. A világ elsőszámú szuperhatalmát irányító szervezetek egy része minden bizonnyal Magyarországra kerülne, itt lenne - bizonyos értelemben - a "világ közepe"...)
Persze, vitathatatlan, hogy a fenti vízió valósággá válásának útjában rengeteg akadály áll. Egyelőre még az is kérdés, hogy az európai alkotmány sorsa mikor rendeződik, hiánya - és egyéb belső problémák - mennyire lassítják a bővítési folyamatot. Az orosz demokrácia sajátosságai - például a túlságosan erős állam, egy túlságosan nagy hatalmú elnökkel az élén - is nehezítik a közeledést. De egy 10-15 éves (esetleg még hosszabb) közeledési/előkészítési folyamat során az egyesülés útjában álló akadályok elháríthatók. Oroszország nyilván jobban respektálná az európai elvárásokat, ha csatlakozása a tét.
Különösen, ha - mint várható - az egyesülést sürgető okok erősödnek: Mindenekelőtt Kína és India gazdasági, politikai és katonai erejének rohamos növekedése, amely az európai-orosz közeledést ma még gyanúsan méregető USA-t is alighanem nézőpontváltásra fogja kényszeríteni. Most az Egyesült Államok közép-ázsiai nyomulása (és egyéb amerikai manőverek) Kína felé tolják Oroszországot - nyilván az EU túlerősödésében is ellenérdekelt ma még az amerikai politika -, de 15 év múlva már alighanem vonzóbb lesz számára egy Oroszországgal erősödő hatalmas szövetséges, mint egy orosz támogatást is élvező hatalmas ellenfél...